"2005 júliusában az anyukámmal és húgommal új házba költöztünk a Simcoe-tó közelében. Egyetlen szomszédunk volt, aki bal felől lakott. Jobbra erdő volt. A szomszédaink, Pete és Sandra, egy idős házaspár volt, akik szerették a gyerekeket, de nekik sohasem volt. Azonnal megszerették a húgomat, Erikát, aki akkor még csak 6 éves volt.

Erika órákon át játszott Pete és Sandra kutyájával a házukban. Anyukám is gyakran átment, így gyakran egyedül maradtam otthon. Mindig kiközösítve éreztem magam, Sandra és Pete sosem beszéltek velem, de Erikát elhalmozták ajándékokkal.

Egy napon minden megváltozott.

Pete-et és Sandrát holtan találták az ágyukban. Pete 78 évesen halt meg, Sandra 76 volt. Erika teljesen kikészült. Csak sírt és sírt, mikor megtudta a hírt, és a lelkét is kisírta a temetésükön. A végrendelet olvasásakor kiderült, hogy Pete és Sandra egyetlen dolgot hagyott a családunkra, leginkább Erikára. Egy babaház volt, egy anyuka babával, és két kicsi lány babával.
Erika órákon át játszott a babaházzal. Csak akkor hagyta el a szobáját, amikor mosdóba, vacsorázni - bár ezt gyakran kihagyta - vagy zuhanyozni ment. Kezdtem aggódni Erikáért, a szőke haja kezdett feketedni, és a szemei is elsötétedtek. Egy éjjel beosontam Erika szobájába, hogy megnézzem ezt a babaházat. Ő az ágyában aludt. Leültem és megnéztem, hogyan hagyta ott a házat. Teljesen megrémültem. Az egyik lány baba egy konyhakést tartott a feje felett, mintha épp a másik lányt akarná leszúrni az ágyában. Megnéztem, hol van az anyuka baba. A díványon feküdt, a feje le volt tekerve. Felvettem a babát, visszacsavartam a fejét, majd visszatettem a díványra. Felálltam, és a húgomra néztem. A szívem majd' megállt, amikor észrevettem, hogy Erika felült az ágyában és rám meredt.
- Kifelé! - mondta, de nem az ő hangja volt. Rekedt volt és mély. Egy pillanatra ledermedtem, majd átszaladtam az anyukám szobájába.
- Anyu! Anyu! - kiabáltam, ahogy ébresztgetetm. Anyukám rám nézett, és megkérdezte, mi a baj. Elmondtam az egész babaházas jelenetet, s hogy mennyire más volt a húgom hangja. Anyukámat a húgom szobájához vezettem. Erika mélyen aludt, mintha mi sem történt volna. A babaházra néztem, és elállt a lélegzetem. A kislány baba a konyhában ült a másik lánnyal, az anyuka főzött valamit. Anyukám sóhajtott és megkért, feküdjek le. Másnap reggel újra belopództam a húgom szobájába. Meglepődtem a látványon. A sötétebb hajú lány megkéselte a másik babát. Valami nem volt rendben. A gyönyörű mosoly helyett, ami a legtöbb babának van, a sötét hajúnak gonosz vigyora volt és vérben forgó szemei. Erikára néztem. Aludt. Kiosontam a szobából és lementem a földszintre, ahol az anyukám tévét nézett.
- Anyu, aggódon Erikáért. Minden idejét a babaházzal tölti, ez nem egészséges - mondtam az anyukámnak. Szerinte ez csak egy időszak, és hamarosan túl lesz rajta. Azt is hozzátette, hogy el kell rohannia valahová, figyeljek oda a húgomra.

Amint anyukám elment, Erika rám ijesztett.
- Ó, nővérkém! - mondta éneklő hangon. Megijedtem, de azért felmentem az emeletre. Erika az ágyában ült és a világosabb hajú babát szorongatta a kezében. Gonoszan vigyorgott és letépte a baba fejét. Hátrahőköltem, majd a húgom felé léptem.
- Miért nem mész ki játszani? - kérdeztem Erikát. Eldobta a fejetlen babát, és engem kezdett bámulni a fekete szemeivel. Nevetni kezdett a rekedt, mély hangján, szóval visszaléptem.
- Mi a bajod?! - kérdeztem a húgomat. Erősebben nevetett, majd hirtelen abbahagyta. Ugyanazzal a gonosz vigyorral bámult.
- Gyere nővérkém! - mondta Erika, mély hangon. Közelebb mentem és megragadta a csuklómat. Hosszú körmeivel megvágta kezdte a csuklómat és a karomat.
- Elég! - sikítottam, és ellöktem magam. Erika újra nevetni kezdett. Éreztem, hogy a sebeim vérezni kezdenek.
- Itt maradsz, míg nem kérsz bocsánatot! - majd ott hagytam, nagyon féltem. Bezártam a hálószobája ajtaját, majd a konyhában megmosakodtam. Mikor befejeztem, Erika ajtaja hirtelen kicsapódott, majd lassan elindult lefelé a lépcsőn.
- Nő-vér-kém! - mondta éneklő hangon. Megfordultam, és ő mögöttem állt.
- Erika, megijesztesz! - mondtam neki rémülten. Undok hangon nevetett.
- A Sátán felemelkedik, a jó elbukik - mondta Erika azon a hangon. Csak néztem rá, zavartan és rémülten. Hirtelen a kredencen fekvő kés felém szállt. Az ajtóhoz szaladtam, de az becsapódott és bezárult. Mikor a kilincsért nyúltam, megégette a kezemet. Felszaladtam az emeletre, és elbújtam a legközelebbi szobában - Erikáéban.
- Nem bújhatsz el - mondta Erika. Hallottam, ahogy jön fel a lépcsőn, majd valami eszembe jutott. Pete és Sandra sátánisták lehettek, és valahogy megszállták a húgomat. Megragadtam a babaházat és az ablakhoz vittem. A húgom a küszöbön állt.
- Mit csinálsz? - kérdezte Erika. Kihajítottam a babaházat az ablakon, és néztem, ahogy szétcsattan a földön.
- Bolond! - mondta Erika, majd fekete füst lepte el a szobát. Erika haja újra kivilágosodott, és a szemei ismét szép kék színűek lettek. A fekete füst megállt, lebegett előttem, majd beleszívódott a sötét hajú babába. Erika hozzám rohant, és sírt. Én is rettentően sírtam. Megfogtam a babát, a nappaliba vittem. Bedobtam a kemencébe és meggyújtottam. Az anyuka babát és a másik megmaradt babát is bedobtam. Amint a babák égtek, éreztem hogy a ház lenyugszik, és hogy valami eltűnt, aminek sosem kellett volna ott lennie.

Most, egy évvel később, még mindig ebben a házban élünk. Anyukám sosem tudta, hogy mi történt aznap. Azt mondtuk, hogy elmúlt az az időszak. Erika elmesélte nekem, hogy mikor megszállták, egy sötét helyen volt. Tudta, mi történik, de nem tehetett semmit, hogy megállítsa. Ez a történet teljesen igaz. Ha nem hiszed el, gyere el Orilliába, Ontarióba, és látogass meg! Látni fogod a karmolásokat a karomon, amit Erika csinált egy évvel ezelőtt."