Nem tudom, ez is kísértettörténetnek számít-e, de ahogyan én tudom, a szellem valami olyasmi, ami egyik pillanatban még ott van, a másikban nyoma veszik. Az élményem ezzel a "várossal" épp ilyen volt.

Úgy egy évvel ezelőtt egy szeles téli napon elhatároztam, hogy elutazok San Franciscóba, hogy ott töltsem a ritka szabadnapjaim egyikét. Hajnali négy óra körül léptem ki a Los Angeles-i lakásomból (körülbelül nyolc óra az út odáig), a nap hat órakor kelt fel, ekkor úgy döntöttem, hogy megállok, tankolok, és veszek valami reggelit. Amikor mindezt elterveztem, jó érzés fogott el és az elém tárult táj olyan volt, mint egy kalandregényben. Pillanatokon belül már száz ágra sütött a nap, és sárga hegytetők sorakoztak fel a távolban, rajtuk egyetlen zöld vagy barna folt nélkül. A következő lehajtón elhagytam az autópályát. Már nem igazán emlékszem a hely nevére, de arra igen, hogy az autópályáról megpillantottam egy kis, megfakult víztornyot, amire a városka nevét festették. Úgy emlékszem, a neve valami Gordon vagy Gardon lehetett, vagy valami ilyesmi.

Ahogy letértem a lehajtón, a jó érzés elszállt belőlem és úgy éreztem, valami nagyon felzaklatott, de nem tudtam megmondani, mi lehetett. Tudtam, hogy jobbra kellene fordulnom az úton, de valamiért mégis balra fordultam. amikor elhajtottam a felüljáró alatt, reszketni kezdtem és rettegés érzése kerített hatalmába. Nem igazán törődtem mindezzel, mert tudtam, hogy a legkisebb okom sincs arra, hogy így érezzek. Eldöntöttem, hogy megfordulok és elindulok a másik irányba. És amikor épp megfordultam volna, megláttam egy másik utat, így balra fordultam azért, hogy egy ívben megfordulhassak, mert a másik oldal túl keskenynek látszott. Ám a másik útra rátérve észrevettem, hogy ez még keskenyebb, mint a korábbi, mivel mindkét oldalon fák sorakoztak és még járda sem volt, így az autó épphogy elfért az úton.

Eldöntöttem, hogy most már végig megyek ezen az úton és majd a végén megfordulok. Ahogy egyre távolabb értem, borúsabb és ködösebb lett az idő. Hirtelen olyan sűrű lett a köd, hogy le kellett lassítanom. A fasornak váratlanul lett vége, és az út "végét" elérve megpillantottam egy benzinkutat. Ez egyfajta megkönnyebbülés volt, mert elsősorban pont erre volt szükségem.

Amint közelebb értem a benzinkúthoz, az a nevetséges érzésem támadt, hogy valami nem stimmel azzal a hellyel. Megálltam a töltő mellett és észrevettem, hogy a benzinkút nagyon régimódi. Ebben a pillanatban feltűnt, hogy az egész látvány rendkívül fakónak, sárgás fényűnak hatott. Nem sok figyelmet szenteltem neki, arra gondoltam, ez is csak egy borús, ködös nap. Félreálltam és beléptem, hogy kifizessem az üzemanyagot a hitelkártyámmal. Amint beléptem, úgy éreztem, mintha az Andy Griffith show díszletei közé sétáltam volna be. A hely úgy nézett ki, mint egy bisztró vagy egy kifőzde. Nagyon zsúfolt volt és mindenki régies ruhadarabokat viselt (amik nekem úgy tűntek, mint az ötvenes évekbeli ruhák), de a legijesztőbb az volt, hogy mindenki fakónak, fakón sárgásnak látszott, de nem csak ők, hanem az egész helység.

A kasszához léptem és csak letettem a kártyámat a pultra, majd mondtam a kutasnak, hogy 30 dollárért szeretnék benzint vagy legalább az üzemanyagtartály bizonyos szintjéig. A férfi kétkedve nézett rám és nagyjából egy percig várt, míg közölte, fizetnem is kellene az üzemanyagért. Felé toltam a hitelkártyámat azzal, hogy kártyával fizetnék, mire csodálkozva nézett rám és azt mondta, csak pénzt fogad el. Mivel elég sebtében jött az utazás ötlete, nem vittem készpénzt magammal (tudom, hülyeség), ezért az autómhoz mentem és megpróbáltam összekaparni egy kis aprót az ülések közül és nyolc dollárt szedtem össze, és ideges voltam, mert tudtam, hogy ez a fél tankra sem lesz elég.

Elvittem az aprót a férfinek, aki elfogadta azt és megengedte, hogy tankoljak. Amikor végül megállt, feltűnt, hogy a végösszeg olyan öt dollár lehetett, ezért arra gondoltam, hogy a pumpa elakadt, ezért újra próbáltam, de nem fért több a tankba. Beindítottam a motort és láttam, hogy az üzemanyagszint mutatója a maximumon van. Hitetlenkedve néztem az árakat és megláttam, hogy az üzemanyag csak 30 centbe került. Ekkorra már tudtam, hogy valami nincs rendben, ezért visszamentem és arra gondoltam, szuper lenne egy fényképet készíteni erről a helyről, de a fényképezőgépem akksija lemerült. A mobilomra néztem, de az is teljesen le volt merülve. Ettől már igazán megrémültem, mivel alig egy hete cseréltem akkut a fényképezőben és a mobilom is teljesen új volt. Ekkor váratlanul egy hullámos hajú, feltűnően buggyos ruhás nő lépett oda mellém. Felém hajolt és azt suttogta a fülembe, "egy tisztességes nő nem megy ki a városba pongyolában". Azon törtem a fejem, mégis mire gondolt. Lenéztem a ruhámra. Egy kék trikó és egy zipzáros melegítőfelső volt rajtam és melegítőnadrág. A nő elmondta, hogy elvisz valahová, ahol találhatnék magamnak valami ruhát. Ahogy ezt kimondta, a nő megérintette a karomat és egy pillanat alatt a hely értelmet nyert és a holtsápadt külső sem zavart, de elkezdtem úgy érezni, mintha valaki fojtogatna. Emellett nagyon gyengének és fáradtnak éreztem magam, mintha képtelen lennék elhúzódni tőle, pedig tudtam, hogy kellene. A következő pillanatban valami úrrá lett rajtam és sikerült kiszabadulnom a fogásából. Elrohantam onnan és visszatértem az útra. Annyira féltem, hogy vissza sem mertem nézni. Gondolni sem akartam rá, míg visszaértem az autópályára, és ekkor vettem észre, hogy az üzemanyagtartály tele van, a fényképezőgépem és a telefonom is újra működött.

Késő este San Franciscóból visszafelé ugyanazon az útvonalon jöttem vissza és próbáltam kinézni az ablakon, hogy vajon újra észreveszem-e a benzinkutat, de úgy tűnt, mintha csak egy üres terület állt volna ott. Amikor megpróbáltam előhívni a filmet a fényképezőgépből, azt mondták, valahogy az egész tekercs fénynek lett kitéve és nagyon furcsának tartották, mert szerintük ez eléggé kivitelezhetetlen, főleg ezután visszatenni a tekercset a gépbe.

Ismeri valaki ezt a benzinkutat?