Ezek az esetek azalatt történtek velem, amíg Floridában éltünk 1996-ban. Azt hiszem 13 éves voltam, amikor az édesanyámmal egy évvel korábban a nagyszüleim házába kellett költöznünk egy poros kisvárosban. A kísértettörténeteket, amiket a rokonaimtól hallottam, mindig érdekesnek találtam, de mindig túl babonásnak gondoltam őket, akiknek túl erős a képzelőereje. De ez még azelőtt volt, hogy valami heteken át minden éjjel ébren tartott volna.

Az anyukámmal egy közös hálószobán osztoztunk, a ház túlsó végében attól, ahol a nagyszüleim aludtak (egy elég kis házról van szó). A szobánkban üveg tolóajtó volt, ami a kerti teraszra nyílt, ahol nehéz farönkök sorakoztak a kerítés mögött. Amikor éjjelre lekapcsoltuk a villanyokat, túlontúl sötét volt a szobában, ezért egy éjjeli lámpa fényénél aludtunk.

Egyik éjjel mindketten mélyen aludtunk az ágyainkban, amikor hajnali kettőkor egy hangos tapsolásra ébredtem. Nagyon jól kivehető volt és a szemeim azonnal kipattantak a zajra. Ránéztem édesanyámra és megkérdeztem, miért tapsolt - mégha a tudatalatt tudtam is, hogy ő nem lehetett, mivel a hang a szoba egy másik részéből jött. Úgy tűnt, ő is épp akkor ébredt fel, amikor én. Csak annyit mondott, hogy nem ő volt, miközben furán nézett rám. Ettől kissé megijedtem. Egy szokatlan érzés terjengett a szobában és mindketten abba az irányba néztünk, ahonnan úgy hallottuk, a "taps" származhatott. El sem lehetett téveszteni. Ekkorra már mindketten féltünk. Még úgy is, hogy égett a lámpa, valamitől nagyon megváltozott a szoba légköre. Úgy fél órára felkeltünk, majd ismét lefeküdtünk aludni. De ez még csak az éjszaka kezdete volt.
Nem sokkal később újra felébredtem, és megláttam, hogy az édesanyám körülnézett az étkezőben és gyorsan becsukta a szobánk ajtaját. Amikor az arcára néztem, sápadt volt, mint egy kísértet és a szemei elkerekedtek. Elmondta, hogy valami felébresztette, majd meglátta a szobánk ajtaját tárva-nyitva, de a házban mindenki mélyen aludt. Ekkor visszafeküdt az ágyba. Egy kicsivel később az anyukám a nevemen szólongatott, és megkért, hogy maradjak csendben és figyeljek. Hirtelen halk hangokat hallottam, ahogy az ajtó túloldalán beszélgettek. Mintha emberek ültek volna a konyhaasztal körül és hevesen társalogtak volna, de mintha nem akartak volna megzavarni minket. Ez így ment pár percig, amíg az édesanyám kinyitotta az ajtót, ekkor a hangok azonnal elnémultak. Természetesen senki sem volt odakint. És később csak rosszabb lett. Úgy hajnali fél négy körül hallottam, ahogy a nagyapám a nappaliban azt kiáltotta, - várj, máris megyek! Kiderült, hogy valaki becsöngetett, és közben odakintről azt kiabálta, "én vagyok az, engedj be!". A nagyapám elmondása szerint úgy hangzott, mint a szomszédunk az utca végéről, aki hetente többször is átjött látogatóba. De miért jönne át ilyen késői órán?

Mindazok után, amik a szobánkban történtek, nagyon rossz érzés fogott el, amíg a nagyapám készült ajtót nyitni. Arra kértem, ne nyisson ajtót, akárki is az, inkább nézzen ki az ablakon és nézze meg, ki áll odakint. Nem hallgatott rám, kinyitotta az ajtót - és senki sem várt odakint bebocsátásra. A szomszédunk biztosan nem volt. Esküszöm, sosem féltem még annyira egész életemben.

Visszatértünk az ágyba, amíg hangokat nem kezdtem hallani a fürdőszobából. Nem égett bent a villany, de az ajtó nyitva volt. Úgy hangzott, mintha felborigattak volna dolgokat odabent, majd furcsa árnyakat láttam kilépni a fürdőszoba ajtaján. Úgy éreztem, mintha valaki bújócskázna velem. Annyira rémisztő volt, hogy átszaladtam édesanyám ágyába és ott töltöttem az egész éjszakát.

Másnap reggel volt az első alkalom, amikor örültem, hogy megláttam a napfelkeltét. Ezután hamarosan visszaköltöztünk New Yorkba.