Ez az eset körülbelül két éve történt velem a főiskolán, a vizsgaidőszak alatt. Egy este sokáig maradtam és tanultam egy csapat diákkal. Úgy határoztunk, ideje hazamennünk, mivel már későre járt és a főiskola területe egyre inkább kiüresedett. Ahogy visszasétáltam az autóhoz, úgy éreztem, ki kell mennem a mosdóba - ezért ahelyett, hogy még fél óráig tartogassam, úgy döntöttem, elmegyek az iskola mosdójába. Volt még néhány diák a szökőkútnál, pár méterre az illemhelytől, így kicsit nagyobb biztonságban éreztem magam, és elindultam feléjük.

A mosdó jól megvilágított volt; hét fülkéje volt beleértve a mozgássérült vécét, és minden normálisnak tűnt. A helység borzasztóan hideg volt, elég hideg ahhoz, hogy lássam a lélegzetem. De nem igazán törődtem vele, hiszen tél volt. Elértem az utolsó fülkéhez (a mozgássérülthöz), a fogasra akasztottam a táskámat és elvégeztem a dolgomat. Egy perc sem telt el, amikor egy elhaló hangot hallottam a túlsó fülkéből, ahogy azt mondja:

- Istenem, kérlek segíts!

Úgy hangzott, mint egy lány. Arra gondoltam, hogy csak a képzeletem játszik velem, amikor újra meghallottam, ezúttal egy kicsit hangosabban.

- Kérlek Istenem, segíts!

Egy széllökés suhant át a helységen és még a hátamon is felállt a szőr - tudtam, hogy valami nincs rendben. Nehéz lépteket hallottam közeledni a mosdó felé, nehéz, férfi bakancsok dobbanását. Belépett a mosdóba; és a helység megtelt színtiszta gonoszsággal és imádkozni kezdtem. A fülkék ajtajai egymás után kicsapódtak, és a lány zihálni kezdett, ahogy azt mondogatta:

- Kérem, ne! Kérem, ne! Könyörgök!

A mosdó fülkéi megremegtek és úgy tűnt, ez a személy megütötte a lányt és a testét a fülke falához hajította, amibe a többi is beleremegett.

Csak ültem ott félmesztelenül, rémülettel telve. A szeretteimre gondoltam és imádkoztam Istenhez, mert tudtam, én leszek a következő, akit ez a személy el fog intézni. Felemeltem a lábaimat, hogy akárki is van odakint, ne láthassa, hogy más is van odabent. Csend lett, fárasztó csend - majd a személy kinyitotta mindegyik fülke ajtaját, gondoltam azért, hogy megbizonyosodjon róla, senki más nincs ott. Közelebb és közelebb jött, majd a fülke ajtajánál megállt egy pár fekete bakancs, egy pár fekete férfi bakancs, és biztos voltam benne, hogy meghalok - hogy ez a férfi engem is megöl. Csak állt ott egy pár másodpercig, majd megfordult és elment.

Majdnem elájultam, mivel félelmemben visszatartottam a lélegzetemet, nehogy meghallja a légzésemet, de idővel megkönnyebbültem.

Egy örökkévalóság telhetett már el. Csak ültem ott félmesztelenül és azon gondolkodtam, mi fog fogadni odakint. Talán meghalt? Elrabolta? Mi történhetett? Felkészültem a legrosszabbra. Hogyan fogok segíteni a rendőrségnek, ha kihallgatnak? Millió dolog futott át az agyamon. Végül bátorságot vettem, hogy felálljak és megnézzem, mi történt. Felvettem a nadrágomat és lassan kinyitottam az ajtót. A legnagyobb csodálatomra minden normálisnak tűnt, már a hideget sem éreztem. Össze voltam zavarodva, minden fülkébe benéztem, de nyomát sem láttam a történteknek. Visszamentem a táskámért, és ismét megbénított a félelem. A vécéfülkém ajtaján egy hatalmas tábla hirdette: "ÜZEMEN KÍVÜL". Egy olyan feltűnő táblán, amire biztosan felfigyeltem volna, amikor beléptem a fülkébe. Fekete volt, nagy vörös betűkkel, és ragasztószalaggal volt körberagasztva, tehát nagy körültekintéssel helyezték ki. De nem volt ott akkor, amikor beléptem a fülkébe. Annál furább volt, hogy a vécé tökéletes állapotban volt.

A csapat diák a mosdó mellett még mindig ott volt, ezért megkérdeztem tőlük, láttak-e egy férfit kijönni a mosdóból, de mind megrázták a fejüket és nemmel feleltek. Semmi mást nem mondtam, és visszamentem a kocsimhoz. Próbáltam ésszerűen átgondolni, mi történt, hogyan került elő a semmiből az "ÜZEMEN KÍVÜL" tábla. Valaki figyelt engem? Megmentette az életemet? Mi történt azzal a lánnyal?

Másnap az iskolában minden normális volt, mindenki ment az óráira és úgy tettek, mintha semmi sem történt volna. Kerestem egy gondnokot, aki választ adhatott volna a kérdéseimre. Amikor találtam valakit, épp a tanári ajtaja előtt takarított (már közeledett a téliszünet és a legtöbb tanár már a szabadságát élvezte). Megkérdeztem őt a szökőkút közelében lévő mosdóról, mi baja van, mire azt mondta, nincs semmi, amiről tudna. Beszámoltam neki az üzemen kívül tábláról, ami a fülke ajtaján állt, mire azt felelte, ő semmiféle problémáról nem tud a mosdókról. Összezavarodtam, majd végül kifakadtam és elmondtam neki, mi történt.

A gondnok nemigen lepődött meg azon, amit elmondtam neki. Elmondta, hogy egy lány szelleme kísért ott, és hogy egy gonosz szellem ragadta el réges régen. Nem tudta pontosan, mikor történt. Azt mondta, nem én voltam az első, aki megtapasztalta a kísértetjárást, és hozzátette, többnyire minden este megtörténik és túl sok embert rémisztettek már meg, így inkább végleg lezárta a mosdó ajtaját.
Nem tudta, miért volt nyitva aznap éjjel, vagy hogy hogyan került oda az "ÜZEMEN KÍVÜL" figyelmeztetés. Természetesen sosem tértem vissza abba a mosdóba, és ha bármikor is használnom kellene az iskolai mosdót, inkább kivárnám a fél órás hazautat. Indulás előtt többször is elsétáltam a mosdó előtt, hogy meggyőződjek róla, zárva van. Köszönöm, hogy elolvastad, a történetem teljes mértékben igaz.