"Az alábbi történet az édesanyámmal esett még néhány éve, míg ápolónőként dolgozott a helyi gyermekkórházban. Egész fiatal voltam még, mikor mindez történt, de amikor évekkel később elmesélte, a hideg is kirázott tőle.

Az anyukám rendszeresen dolgozott éjszakai műszakban ebben a kórházban, amit nem igazán bánt, mivel így több időt tölthetett velem nap közben, míg fiatal voltam. Ahogy korábban említettem, ez egy gyermekkórház volt, és gyakran nagyon beteg gyerekeket is kezeltek ott. A kórteremben, ahol dolgozott, volt egy kisfiú, akinek saját hálórésze volt a kórterem legvégében. Nagyon vidám fiúcska volt, de később rosszabbra fordult az állapota.

Ezen a különös estén az anyukám volt ügyeletben egy másik ápolóval, aki történetesen az egyik barátja volt. Mindig viccelődtek és röhögcséltek, hogy gyorsabban teljen az idő az éjszakai műszakban. A kórterem bejáratánál ültek az irodában, amíg az egy másik ápoló az éjszakai ellenőrzéseket végezte, majd beviharzott az iroda ajtaján. Sápadtnak és elkeseredettnek látszott. Az anyukám megkérdezte tőle, mi a baj, de csak azt motyogta, "néni, néni". Arra gondoltak, nyilvánvalóan valami a úgy megrémítette, hogy a szívbajt hozta rá, vagy tréfát űznek velük, akárhogy is, úgy döntöttek, hogy utánanéznek a dolognak.

Kiléptek az irodából a kórterembe, ahol a szokásos sötétség várta őket, és a gyerekek mind aludtak. Lassan haladtak át a helyiségen, és eközben hallották meg az elhaló hangot, amint azt kiabálja, "néni, néni", majd ráeszméltek, hogy a hang kisfiú hálórészéből jött, a kórterem végéből. Ahogy közelebb értek, egy magas alakra lettek figyelmesek a kisfiú ablakában állni. Mindketten megdermedtek a félelemtől és egymás karjába kapaszkodtak, ahogy közelebb léptek. Ekkorra vették észre, hogy az alak egy nő, aki vagy egy régi nővér egyenruhát viselt és kulcsok lógtak az oldalán, vagy egy apáca, rózsafüzérrel a derekán. Szinte áttetsző volt, és háttal állt nekik. Anyukám barátja remegő hangon kiabált rá és kérdezte, "Mit akarsz tőle? Hagyd őt békén!", mire az alak megfordult és egyenesen rájuk nézett. Anyukám azt mondja, sosem fogja elfelejteni a tekintetét. Olyan volt, mintha azt mondaná, "Hogy mersz megszólítani? Kinek képzeled magad?". Ekkor megfordultak és kiviharzottak a kórteremből egyenesen az irodába, amilyen gyorsan csak tudtak.

Mikor végre az irodában voltak, remegtek, mint a kocsonya, és megvitatták a másik ápolóval, mi is történt, majd az anyukám rádöbbent, hogy a beteg kisfiú azért kiabálta, hogy "néni, néni", mert ő is láthatta az alakot és nyilvánvalóan megijedt tőle. Majd elhatározták, hogy akármennyire is ijesztő, meg kell nézniük a kisfiút.

Újra kiléptek az irodából és elindultak a folyosón, de ahogy a kisfiú hálórészéhez értek, észrevették, hogy a nő eltűnt. Megkönnyebbülten léptek be a hálórészbe és ellátták a gyereket, amíg teljesen meg nem nyugodott.

El sem tudták hinni, amikor a kisfiú felépült és sokkal jobban lett, mert nagyon súlyos beteg volt. Amikor a kórházban a többi ápolóval megbeszélték a történeteket, azt mondták, többször is látták már a hölgyet a gyerekek szobái közelében, vagy az ágyuk lábánál, és mindig a legbetegebb gyerekeknél. Talán egy egykori ápoló vagy apáca volt, aki vigyázott rájuk és megvédte őket, nem is tudom, rád bízom a döntést. De köszönöm, hogy időt szántál a történetemre."