"A késő 50-es és korai 60-as években, mikor a testvéremmel még fiatalok voltunk, a tizenéves bébiszitterünk mesélte a következő történetet.

Néhány barátjával kirándulni indultak az első meleg tavaszi éjszakán. A levegő megtelt a szabadság energiájával a hosszú tél után. A fiatalok kiabáltak és kinyújtották a kezüket a felpakolt autó ablakain, mintha megpróbálnák elkapni azt az energiát a csupasz kezükkel. A távoli Dél-Indiana erdős vidékeire tartottak, mikor egy kő miatt kidurrant az egyik kerék, amely láthatatlan volt a sötét úton. Halkan ültek a kocsiban a csendes félhomályban.
Volt pótkerekük, de emelőjük nem, szóval kénytelenek voltak körülnézni a közeli tanyákon. Valaki a mezőn túlra mutatott, ahogy fényt látott a fák között. A srácok visongtak és ugráltak a bizonytalan kaland ötletétől. Úgy tervezték, hogy átrohannak a sötét mezőn, hogy segítséget kérjenek. Akkor néhány lány nagyon ideges lett. Még a meleg éjszakán is dideregni kezdtek. Bezárkóztak a kocsiba, míg a bébiszitterem és a fiúk átrohantak a mezőn.

Ahogy megközelítették a fákat, a fény erősödött. Mechanikus csengéseket és sziszegő gőz hangját hallották. Ahogy közelebb értek, tompa hangokat hallottak. Ez fordulat lelassította őket, de tovább haladtak. Áttörtek a fákon és a csalitoson, és elakadt a lélegzetük a látványtól. Előttük állt egy hosszú gőzmozdony. Polgárháborús katonák voltak ott kék ruhában, és hosszú puskákkal őrizték a vonatot. A bébiszitterem és a barátai be tudtak nézni az egyik vagonba. Az ablakokon hosszú fekete sötétítőfüggöny lógott, amik el voltak húzva, így megláthattak egy koporsót, ami egy ravatalon feküdt. "Jöttetek, nézzétek meg az apámat," a fiatalember hangja megijesztette a fiatalokat. A vagon lépcsőjéről intett nekik. "Ne ijedjetek meg. Jogotok van látni őt." Lassú transzban mozogva felmásztak a vagonra. Figyelmes katonák álltak a nyitott koporsó minden sarkánál. Belül Abraham Lincoln teste feküdt. A temetési kíséret a meggyilkolt elnök testét a gyermekkori otthonába szállítják Dél-Indianán keresztül, hogy nyugalomba helyezzék Springfieldben, Illinois államban. Mielőtt a srácok meg tudtak volna mozdulni vagy szólalni, a vonat harangja megszólalt és sípot fújtak. Robert Lincoln sajnálkozva mondta, hogy most menniük kell. Egyesével leugrottak a vonatról. Mikor az utolsó fiú leugrott, a vonat elindult. Csendesen nézték, ahogy a fantomvonat elgurul, így feltárva egy régi sínt, amit már régen eltávolítottak. Visszarohantak a mezőn keresztül és kopogtak a kocsi ablakain. A két lány beengedte őket és a defektes kerékkel elhagyták a sötét, csöndes mezőt."