Történet hierarchia
Allie

"A történetem akkor kezdődött, amikor még friss házas voltam (úgy tíz évvel ezelőtt). Egy családi vészhelyzet arra késztetett, hogy a férjemmel Kaliforniából Texasba költözzünk. Mivel sürgetett az idő, a sógorom, a felesége és a két gyermekük otthonába költöztünk. Volt egy négy éves lányuk, Allie és egy újszülött fiuk, James.

Azonnal erős kötelék alakult ki köztem és Allie között. Nem szívesen mondanám, hogy elhanyagolták őt, de több figyelmet fordítottak Jamesre és így Allie rendszerint magára maradt. Nagyon magányos és szomorú gyerek volt, amikor megismertem. Gyakran láttam őt egyedül játszani, ahogy egy láthatatlan barátjához beszél, akit Grétának nevezett el. Ahogy egyre több időt töltöttem vele, furcsa dolgok kezdtek történni a ház körül.

Először hadd írjam le, kik is voltak otthon, mikor ezek megtörténtek. Csak akkor történt bármi szokatlan, amikor a férjem és a testvére dolgozni voltak. Tehát csak Allie, az anyukája, James és én voltunk a házban akkoriban.

Minden azzal kezdődött, hogy dolgokat kezdtem látni a szemem sarkából. Akármikor csak Allie-vel játszottam a nappaliban, egy emberi árnyat láttam a bal oldalamon állni. Természetesen ahogy megfordultam, hogy odanézzek, semmi sem volt ott. És bármikor, amikor Allie-vel voltam a házban, az az érzésem támadt, hogy valaki figyel engem. Szörnyen bosszantott mindez, de úgy tűnt, Allie-t nem zavarta, ezért arra gondoltam, talán túlreagálom.

Amint a férjem hazaért, a megfigyeltség érzése alábbhagyott, és Allie-t mintha dühítette volna a jelenléte. Csak durcáskodott és senkit, még engem sem engedett közel magához. Egyik éjjel, amikor készültem lefeküdni, halk susmogást hallottam beszűrődni a hálószobámba. Mivel a szobánk Allie-é mellett volt, azt feltételeztem, hogy álmában beszél. Megpróbáltam figyelmen kívül hagyni, de a kíváncsiságom túlnőtt rajtam. Ahogy tőlem telt, próbáltam fülelni, vagyis úgy hallgatózni, hogy fel sem keltem az ágyból. De csak tompa beszédhangokat hallottam. Majd észrevettem, hogy fény szökött ki Allie szobájából. Az ágyunk melletti digitális óra 11:49-et mutatott (igen, pontosan emlékszem rá). Arra gondoltam, mi a fenéért maradna fent egy négy éves kislány ilyen sokáig, ezért felkeltem és Allie szobájába mentem. Ott találtam őt teljesen éberen. Megkérdeztem, miért van még mindig fent, és hogy kihez beszél. Mosolygott és csak annyit mondott, - Gréta szereti, ha éjszaka játszom vele, ezért felébreszt. - Végigfutott a hátamon a hideg.
- Grétához beszéltél az előbb? - kérdeztem. Bólintott és mosolygott. Az összes szőr felállt a hátamon. - Mondd meg Grétának, hogy holnap játszhattok, és hagyjon aludni! - mondtam és lassan hátrálni kezdtem ki a szobából, amikor Allie megállított.
- Nem játszhatok vele holnap, mert mérges lesz, ha veled játszom. Nem szereti, ha nem figyelek rá.
- Menj aludni! - mondtam.
Ahogy kiléptem a szobából, majdnem elájultam. És ez csak a kezdete volt annak, ami ezután jött. Másnak reggel eldöntöttem, hogy elbeszélgetek Janettel (Allie anyukájával) erről az egészről. Megkérdeztem, Allie gyakran talál-e ki meséket Grétáról, a képzelt barátjáról. Janet zavartan nézett rám, és azt mondta, Allie-nek nincs képzeletbeli barátja. (Nem is igazán hiszem, hogy Janet emlékezett volna rá, ha mégis.) Mondanom se kell, ez a beszélgetés nem vezetett sehová.

Bonyolult volt Allie-t Grétáról kérdezni. Úgy tűnt, nyugtalanítja és sosem adott egyenes választ. Mindeközben a megfigyeltség érzése megmaradt, néhány újabb esettel társult. Úgy tűnt, a tévé sosem marad meg ugyanazon a csatornán, amikor Allie tévét néz. Bár én kiborultam volna, Allie csak nevetett rajta. Amikor elhaladtam Allie szobája mellett, mindig úgy éreztem, valaki van odabent, bár alaposabb vizsgálat után ez tévesnek bizonyult. Néhány alkalommal lépéseket hallottam a szobájában, amikor biztosan tudtam, hogy ő nincs bent.

A legijesztőbb incidens röviddel Halloween előtt történt. Vettem egy sötétben világító körömlakkot Allie-nek, de mielőtt odaadhattam volna neki, nyoma veszett. Csupán másodpercekre hagytam a pulton, mielőtt eltűnt. Tőlem telhetően próbáltam megtalálni, de végül feladtam és eldöntöttem, másnap veszek neki egy új körömlakkot. Fontos megemlíteni, hogy senkinek sem szóltam az ajándékról, és akkor Allie sem volt otthon. Már majdnem éjfél volt, amikor ismét meghallottam Allie-t, hogy magában beszél. A szobájában égett a világítás, de ahogy felkeltem, hogy átmenjek, a fények kialudtak. Eltökéltem, hogy megnézem, mi történik, ezért beléptem a szobába. Beleborzongtam, az az érzésem volt, más is van a szobában Allie-vel. Allie az ágyában feküdt és úgy csinált, mintha aludna (felismertem az álhorkolást).
- Allie, hallottam, hogy beszélsz, miért vagy még fent ilyen későn? - kérdeztem. Allie nem válaszolt azonnal. De amikor erélyesebben kérdeztem, azt válaszolta, - Gréta mutatott egy ajándékot, amit nekem hozott.
Ahogy felemelte a kezét a takaró alól, megláttam a világító körmeit.
- Hol szerezted ezt? - kérdeztem döbbenten, amiért valahogy rátalált a körömlakkra.
- Gréta adta nekem - mondta Allie. Ez valamiért nagyon aggasztott.
- Unom már, hogy Grétáról beszélsz. Gréta nem létezik! Mondd el az igazat, honnan van a körömlakk!
Mielőtt Allie válaszolt volna, légzést éreztem a nyakamon. Jéghideg volt és libabőrös lettem tőle. Megkövültem a félelemtől. Allie majdnem sírt - Feldühítetted Grétát! -, mondta. Valaki állt mögöttem, de nem akartam megfordulni. Majd egy jellegzetes női hangot hallottam a fülembe suttogni: - TŰNJ EL!
Nem kellett kétszer mondani, kirohantam Allie szobájából, amilyen gyorsan csak tudtam, majdnem elestem a saját lábamban.

Amikor visszaértem a szobámba, össze voltam zavarodva. Másnap reggel elmondtam a férjemnek mindent, ami Allie-vel történik. Végighallgatott, de nem próbált rá magyarázatot találni. Csendben maradt és azt mondta, hamarosan elköltözünk. Hibásnak éreztem magam, amiért magára hagyom Allie-t Grétával, ezért elmondtam a sógoromnak, mi történt. Ahogy megemlítettem neki Gréta nevét, elsápadt. Azt mondta, - Gréta az előző tulajdonos felesége volt, de néhány éve meghalt. Honnan tudhat Allie Grétáról?
Így kimondtam az első dolgot, ami eszembe jutott: - Szentelj több figyelmet a gyermekedre, mert ha te nem, majd más fog!"


Kategória: Démoni megmutatkozások ·