Történet hierarchia
Nanna

"Régen, mikor még főiskolás voltam, egy tipikus diákotthonban laktam. Egy vén, rozoga épület volt pár hálószobával, egy konyhával, két társalgó- és egy fürdőszobával. Köztudott volt, hogy állítólag egy idős hölgy szelleme kísérti, aki egész életében abban a házban élt, és az én hálószobámban halt meg (pech!)

Három lánnyal és egy sráccal osztoztunk a házon, és éjjelente gyakran hallottuk, hogy valaki körbesétál, ellenőrzi, hogy az ajtók be vannak-e zárva, és az otthonunk biztonságos-e. Mókakedvelő tanulókként mindig azt feltételeztük, hogy egy lakótársunk viccelődik, de soha senki nem vállalta magára. Valaki egyszer azt javasolta, hogy ez biztosan a szellem és egyszerűen szokjunk hozzá. Azóta ha valami furcsaság történt, azt mindig "Nannára" fogtuk, ahogyan mi neveztük el, és megpróbáltuk éreztetni vele, hogy szívesen látjuk. Helyet foglaltunk neki az ittas diákvacsoráknál, ellenőriztük, minden ajtó zárva van-e és jó éjszakát kívántunk, mielőtt lefeküdtünk. Ostobaság, tényleg.

A házunk és "Nanna" egész közismertté váltak az egyetemi évek alatt, és mind védve éreztük magunkat, ha egy látogató viccelődött vele. Továbbra is hallottuk az éjszakai ellenőrzéseit, de soha senki nem látta őt.

Az évnek vége lett, és elhatároztuk, hogy egy éjszakára bemegyünk a városba ünnepelni. Ahogy a legtöbb srác mondani szokta, a lányoknak mintha örökké tartana az elkészülés, így nem ért váratlanul, hogy még akkor is a hajukat igazították, amikor a taxi megérkezett és dudált.

Valamiért mi srácok a hátsó kertben söröztünk, és mire kiléptünk az ajtón, a taxi elhajtott. Nyílván ez egy kicsit bosszantott és zsörtölődtünk azon, hogy a lányok akkora sem tudtak elkészülni. Körülbelül 10 perccel később a taxiállomással beszéltünk, hogy egy újabb autót hívjunk, mikor megszólalt a csengő. Mikor kinyitottuk az ajtót a taxisofőr állt ott. Megkérdeztük, hogy ő volt-e korábban a ház előtt, és a válaszától kirázott a hideg.
- Itt voltam már tíz perce, de az idős hölgy az ajtóban azt mondta, hogy még nem vagytok készen, és megkért, jöjjek vissza 10-15 perccel később.

Hallhattad az állkapcsunk együttes koppanását a földön.

Úgy döntöttünk, hogy nem megyünk sehova aznap este, ehelyett mi öten leültünk a nappaliban, és ittunk párat "Nannával", és megköszöntük neki, hogy szívesen lát minket az otthonában."


Kategória: Intelligens kísértetek ·