"Nem tudom, hogy léteznek-e szellemek, hogy valóban vannak-e kóboroló lelkek. Hallani történeteket, de némelyik olyan elrugaszkodott, hogy azt sem tudod, miben higgy.

Sosem láttam ilyen lelket, szellemet vagy bármilyen természetfeletti lényt, de éreztem dolgokat.

Akkor kezdődött, mikor éjjeliőrként kezdtem dolgozni. Az első két évem alatt központi operátor voltam, ahová a vészhívások és elektronikus jelzések futottak be. De ezt a fajta munkát hamar meg lehet unni, nem szerettem az irodában dolgozni. Jobban szerettem kint lenni a való világban, ahol az akció történik. Imádom az éjszakai műszakot, nem tudom miért, talán "éjszakai bagoly" vagyok. Tehát, amikor lehetőség adódott az áthelyezésre, éltem is vele.

Egy hétfő este járőrözéssel kezdtem a munkát. A terület, ahol őrködtem, hat üzleti negyedet, öt lakó kerületet, három ipartelepet, és két temetőt foglalt magába. Némely őrzött helyre be kellett mennem, és egy kis szerkezettel fel kellett jegyeznem, mikor jártam ott, így az épület vagy lakóház tulajdonosa, de leginkább a cégem tudta, hogy ott jártam és végeztem a dolgom.

Azelőtt sosem volt bajom a temetőkkel, és nem félek a sötétben sem. Ha félsz a sötétben, ne legyél éjszakai biztonsági őr.

Minden azon a hétfői napon kezdődött. Tettem pár kört, élveztem az éjszakai munkát. Eljött a kedd, és nem is szerethettem volna jobban a munkám. De a szerda éjjel volt az, amikor az egész életem megváltozott. Elég csendes éjszakának indult, egyetlen riasztás sem volt. Hajnali 2 körül a temető felé tartottam, és a kapun kívül parkoltam le. Be kellett mennem, hogy leellenőrizzem, minden rendben van-e, ugyanis néha ittas egyének akarnak békésen megpihenni a sírkövek között.

Ebben temetőben volt egy kis épület, ahol a kis műszer segítségével fel kellett jegyeznem, hogy megjelentem. Ha az ajtóban jobbra fordulok, szemben van egy hosszú folyosó három ajtóval, az egyik lefelé vezet az alagsorba, ahol a temetésre váró holtakat tartják.

Amikor elmentem az ajtó mellett, örültem, hogy nem kell oda lemennem. A folyosó végén beléptem az irodába, ahol azt a szerkezetet tartották. Lehúztam rajta a kártyám, nyugodtan elindulhattam kifelé. Ahogy visszafelé sétáltam a folyosón, észrevettem egy jegyzetet a falon. Megálltam és olvasni kezdtem. Pár másodperc múlva borzongató hideget éreztem. Nagyon nyugtalanított ez az érzés, megfordultam és bekapcsoltam az elemlámpámat, de nem láttam semmi szokatlant. Nem tetszett ez az érzés, úgyhogy gyorsan az ajtó felé indultam. Mikor a folyosó végén balra fordultam, a hideg érzet eltűnt, ekkor megálltam. Arra gondoltam, a képzeletem játszott velem.

Ahogy álltam ott a sötétben és figyeltem a folyosót, pár másodperc múlva újra megjelent ez a hideg érzés, és felállt a szőr a hátamon, olyan volt, mintha lenne még ott valaki rajtam kívül, de nem láttam senkit. Gyorsan megfordultam és sietve elhagytam az épületet, beszálltam az autóba és bezártam az ajtókat. Belesápadtam a félelembe.

Legközelebb szombat éjjel dolgoztam. Kb. három óra körül értem a temetőhöz, ami három nappal korábban halálra rémített. Az épületen kívül parkoltam le, ahová be kellett mennem. Kiszálltam a kocsiból és az ajtóhoz léptem. Jobbra fordultam és a folyosó végi irodához indultam. Nagyon féltem, de feladatom volt, el kellett érnem a műszert, majd elhúzni onnan a francba. Lehúztam a kártyám, megfordultam és visszasétáltam a folyosón. Vagy ötvenszer néztem a hátam mögé, míg elértem a folyosó végét. Amikor elértem az ajtót, megálltam és visszanéztem a folyosóra. Bekapcsoltam az elemlámpát, és pár másodpercig nézelődtem. De a furcsa érzés nem jött, minden rendben volt. Tudtam, hogy csak a képzeletem játszott velem korábban.

Két hét telt el és semmi különös nem történt a temetőben, de sosem szerettem ott lenni igazán. De az az éjjel, az utolsó, amit éjszakai biztonsági őrként töltöttem, egészen más volt. Ezután az éjjeli műszak után véget vetettem éjjeli őri karrieremnek.

Ezen a héten egy őrkutyát vittem magammal a járőrözéshez. Fél háromkor érkeztem a temetőhöz, megsétáltattam a kutyát a kerítés körül. Hideg éjszaka volt, fagypont alatt. Negyed óra elteltével végeztem a temetővel, és elindultam az épület felé. Beléptem, jobbra fordultam és elindultam a folyosón. Úgy félúton megálltam, felkapcsoltam a lámpát. Hirtelen az a félelmetes érzésem támadt, mintha valaki a távolból figyelne. Hogy megnyugtassam magam, a kutyára szóltam, hogy figyeljen, mire ugatni kezdett. Utasítottam, hogy nyugodjon meg és maradjon csendben, de egyáltalán nem érdekelte. Amikor beléptünk az irodába, a kutya megfordult, arccal a folyosó felé. Ekkor teljesen megőrült, dührohamot kapott; sosem láttam még kutyát így ugatni! Nagyon agresszív volt. Felkapcsoltam az elemlámpát, a folyosóra irányítottam, hátha meglátok valakit. De egyedül az üres folyosót láttam. Hirtelen a kutya elhallgatott. De nem vette le a szemét a folyosóról, mintha lenne ott valami, amit egyáltalán nem kedvel.

Azon gondolkoztam, hogy senki sem lehet az épületben rajtam kívül. Hogy ebben megbizonyosodjak, szabadon kell engednem a kutyát. Elengedtem, hogy átvizsgálja az épületet. Először meg sem mozdult, de pár másodperccel később elindult. Követtem a folyosón át, de nem láttam semmi furát az ajtóig vezető úton. Kiléptünk az ajtón, vissza a kocsihoz. Beengedtem a kutyát, bezártam az ajtót. Mikor a vezetői ajtóhoz léptem, valamiért a temető felé fordultam. Csak bámultam a sötétségbe és meg voltam győződve arról, hogy valami van ott és figyel engem. Beszálltam az autóba és elhajtottam. Másnap felmondtam, most számítógépekkel foglalkozom, azok nem ijesztenek meg.

Akiknek kérdésük van... sosem tapasztaltam semmi félelmeteset az épületben töltött éjszaka óta, és nem is szeretnék."