Történet hierarchia
A kalapos férfi

"A fiammal egy ikerházban éltünk, amit egy régi garázsépületből alakítottak át.

Az ikerháznak három szintje volt; az alagsor, a földszint a nappalival, konyhával és étkezővel, valamint az emelet, ahol egy fürdő- és két hálószoba volt. A fiam rettegett a kis lámpája nélkül, vagy csukott ajtónál aludni. Bár máshol nem okozott gondot neki a sötétben alvás. Azt mondta, csúnya árnyékok vannak a szobájában (két éves lehetett, amikor kezdődött).

Nos, egyik éjjel nem volt otthon az akkori férjem, én viszont már ágyban feküdtem és mintha lépéseket hallottam volna a konyhából. A nappaliban folytatódtak, majd fel a lépcsőn. Ugyan a szemem csukva volt, egyáltalán nem aludtam. Hallottam, ahogy jön fel a lépcsőn és átvág a szobán, és bár a padlót szőnyeg borította, a léptek jól kivehetőek voltak. Hallottam, ahogy megáll az ágyam szélénél és éreztem a tekintetét. Éreztem, hogy feláll a hátamon a szőr. Résnyire nyitottam a szemem, de nem láttam senkit! Mondanom sem kell, felkapcsoltam a tévét és a lámpát is, és egész éjszaka semmit nem aludtam.

Néhány hónappal azután, hogy az egyik barátom gyerekeire vigyáztam, felhívott és amit a lánya mondott neki, attól még a hideg is kirázott. Miután felvette a gyerekeket, a lánya elmesélte neki, hogy látott egy magas férfit egy magas, fekete kalapban, ahogy kilépett a fiam szobájából, megállt a lépcső tetején, megfordult és átsétált a falon a szomszédokhoz.

Boldog vagyok, hogy eljöhettem abból a házból. Az új házunkban a fiamnak nincs problémája a sötétben, csukott ajtó mögött alvással. Csak elképzelni tudom, mit láthatott éjjelente a szobájában, amitől ennyire megrémült."


Kategória: Intelligens kísértetek ·