Történet hierarchia
Alamói túra

"Nemrég költöztem texasi San Antonióba egy Normangee nevű helyről. Kaptam ott egy állást a helyi túraszervezőnél, és az én feladatom volt, hogy rövid kirándulásra vigyem a turistákat, megnézzük a város történelmi látványosságait, majd Alamóban végállomás.
Közel volt a munkaidőm vége, és visszafelé tartottam a nap utolsó túrájáról. Hűvös februári nap volt, és senki nem volt a buszomon. A San Frenando Katolikus templomtól tartottam visszafelé, és már majdnem elhaladtam előtte, mikor megláttam egy férfit egy régi szarvasbőr kabátban, kopott kalappal a fején. Úgy gondoltam, hogy egy itteni előadó, vagy valami hasonló. Kinyitottam az ajtót és megkérdeztem, elvigyem-e. Felnézett rám és megláttam, milyen fiatal is volt. Tizenéves lehetett, vagy talán a korai huszas éveiben járhatott. Egy szó nélkül felsétált és leült a mögöttem lévő ülésre. Körülnéztem, nincs-e más, akinek szüksége lenne egy fuvarra, majd becsuktam az ajtót.
- Hová tartunk? - kérdeztem tőle, majd felnézett a tükörbe és válaszolt.
- El kell jutnom az erődbe és jelentenem kell Travis ezredesnek, hogy a mexikóiak itt vannak!
Nevettem magamban, gondolván, hogy ez az ember nagyon komolyan veszi a munkáját.
- Jól sejtem, hogy Alamóra gondolsz? - kérdeztem vissza. Felnéztem és a tükörben láttam, hogy se nem mosolyog, se nem nevet. Csak nyomtam a pedált, és elhajtottam.
Sűrűn belenéztem a tükörbe, és sokszor csodálkozni láttam a magas felhőkarcolók láttán.
- Emlékszem, mikor ez a város nem volt több, mint egy kis kereskedelmő falu! - szólalt meg végül.
- Igen, úgy hallottam, hogy ez a város nem volt több, mint egy kis pueblo.
Bólintott.
- Az volt. - mondta válaszul.
- Nos, hogy hívnak? - kérdeztem.
- Daniel Cloud, téged?
- David Zime. - válaszoltam, és befordultam az utcasarkon.
Megálltam a járdánál, és kinyitottam az ajtót. Cloud felállt és odajött hozzám.\
- Köszönöm a fuvart. - mondta, és nyújtotta a kezét. Megfogtam a tenyerét és jéghideg volt, mintha csak a Blue Bell Jégkrémgyárból lépett volna ki.
- Semmiség, Mr. Cloud, és ne aggódjon a fizetség miatt, a ház vendége volt.
Hálásan bólintott a fejével, mint a legtöbb texasi és kilépett az ajtón.
Észrevettem, hogy bőrig ázott, csöpög róla a víz, pedig egy esőcsepp sem hullott hónapok óta. Megráztam a fejem, és bezártam mögötte az ajtót. Egy árva pillanatra körülnéztem, hogy milyen túristát tudok még felvenni, ezért visszanéztem. Megfordultam, és észrevettem, hogy Cloud eltűnt! A busz mögé néztem, és senkit sem láttam, csodálkoztam, milyen gyorsan elment. Vállat vontam és végeztem arra a napra.

Pár nappal később egy könyvet olvastam az Alamói Csatáról, mikor észrevettem a legmegdöbbentőbb dolgot, amit valaha tapasztaltam életem során. Az egyik oldalon van egy lista a 183 alamói honvédőről, és a C betűnél szerepelt Daniel Cloud neve! A szemeim kitágultak olvasás közben, és a könyvben az állt, hogy 19 éves volt, mikor meghalt Alamóban. Ő volt, aki észrevette a mexikóiakat, mielőtt bevették volna San Antonio utcáit 1836 februárjában, és az őrhelye a San Frenandói templomban volt, ahol felvettem!
Azóta is keresem Cloudot, mikor elhaladok a San Frenando Templomnál Alamóba tartva, és remélem, hogy egy nap ismét felvehetem, és elvihetem Alamóba..."


Kategória: Intelligens kísértetek ·