"Most elmesélem egy élményemet, amitől a mai napig libabőrös leszek, ha rágondolok.

Alig egy éve történt, és egy hónapon át tartott. Munkát kaptam a belvárosban, és kellett egy hely, ahol meghúzhatnám magam. Épp kitettek az előző lakásomból, tehát a barátomnál szálltam meg és egy órát ingáztam az új munkahelyemig. Ez nem igazán vált be. Végül találtam egy különös viktoriánus házat, ami épp kiadó volt. Nem volt kimondottan egy gyöngyszem, igazán ráfért egy felújítás, de szükségem volt egy lakhelyre és a lakbér is megfelelt.

Az első szemle után rájöttem, hogy ennél jobbat most úgysem találok, szóval azonnal beköltöztem. A házat a korai 1900-as években építették. Csupán annyit mondtak, hogy az előző tulajdonos itt vezette a saját vállalkozását. És ez a ravatalozás volt. Nagyon haragszom magamra, amiért ennek ellenére is beköltöztem. El kellett volna menekülnöm, de amilyen bátor és talpraesett voltam, nem számított.

A beköltözés követően minden rendben volt. Mindig hűvös volt egy kicsit, de egyébként minden rendben. Nem sok időt töltöttem ott a rabszolgahajcsár főnököm miatt, így hát semmi sem zavart különösebben. Majd, úgy öt nappal később, először hallottam meg. A sikításokat, azok a vérfagyasztó sikításokat, amiktől égnek állt a hajam. És a súlyos, dobbanó lépteket, ami még ijesztőbb volt, mert gyakran vonszolás hangjai követték. Először azt hittem, hogy a szomszédaim azok, egy fura pár, akik mindig hangosan veszekedtek, szóval nem foglalkoztam vele. Egészen addig, míg meg nem hallottam a dörömbölő lépteket az előszobában, ami mintha vonszolt volna valamit maga után. Azonnal kihívtam a rendőrséget. Ők természetesen nem találtak semmit, csak engem, ahogy egy láthatatlan betörőről dadogok.

Minden éjjel, más-más időpontokban hallottam a hangokat, majd közel egy hónappal később úgy döntöttem, szembeszállok a betolakodóval. Amikor a barátom meglátogatott, akkor jött el az ideje. Nem akartam egyedül csinálni. Valami mindig közbejött, ezért nem tudott előbb jönni.

Vártunk, míg a sikoltások ismét fel nem rázták a házat. A barátom máris nem volt az a szuperhős, miután meghallotta a sikolyokat, de előre ment, hogy kiderítse a forrását.

A hely, ahonnan a legtöbb szellem is származik, a padlás. Nos, ez nem is volt igazán egy padlás; az előző tulajdonos itt alakította ki a balzsamozó szobát. Nem volt valami meghitt. Az ábrázatunk, mikor megláttuk a sok rozsdás balzsamozó felszerelést, megfizethetetlen. Emlékszem, mielőtt megtaláltuk őket, a barátom épp megkérdezte, mit is csináltak pontosan ezek az emberek. Már épp válaszolni akartam, mikor a szoba hirtelen lehűlt. Láttuk a lehelletünket, ami gyorsan zihálássá vált és felvette a hevesen verő szívünk ritmusát, amikor megláttuk azt, amit még mindig látok, ha becsukom a szemem. Egy magas, izzó, átlátszó férfit, amint lélektelen fekete szemeivel ránk meredt a szoba túloldaláról, és egy (szerintem) ember véres holttestét a lábainál, megcsonkítva és feldarabolva. A kiáltás a torkomon akadt; a testem elvesztette minden egykor működő funkcióját. El akartam menni, el akartam futni, de a lábaim nem voltak rá hajlandók. A férfi biccentett a fejével, és még mindig gonoszan bámult.
- Azt hiszed nem látlak ott, Maureen? Azt hiszed, hogy nem fogom veled is azt tenni, amit vele? - mutatott le a csonkolt testre. És ekkor megtörtént. A lábaimba visszatért az erő. A barátommal pánikszerűen az ajtóhoz rohantunk, nem is néztünk vissza. De a lépések követtek.
- Látlak! Nem bújhatsz el előlem! Fájni fog, kedveském! Meg fogsz halni! Maureen! MAUREEN! - szólt utánunk.

Beszálltunk a barátom autójába és elhajtottunk, mielőtt újra megszólaltunk volna. Mondanom sem kell, hogy kiköltöztem abból a házból. Elküldtem anyukámat a csomagjaimért, és sosem mentem vissza.

Később, egy kis könyvtári látogatás után kiderítettem, hogy az előző tulajdonos neve Robert Keen volt, aki brutálisan meggyilkolta a feleségét, amit a lánya, Maureen végignézett. Elszaladt, mielőtt elkaphatta volna. Mérgében, amiért nem tudta elkapni a lányát, a szemtanút, megölte magát, miután feldarabolta felesége holttestét. Maureen egy elmeosztályon végezte az esemény okozta trauma miatt. És mi van velem? Még mindig dolgozom a véget nem érő munkámon, és megszámlálhatatlan rémálmom volt az egy éve lezajlott éjszakáról."