"A főiskolán George barátommal imádtuk a jó kísértettörténeteket, és még ennél is jobban szerettük ijesztgetni egymást. Egyik éjjel megnéztük a moziban Démoni játék című filmet, majd úgy döntöttünk, körözünk egyet a temetőben. Kicsit ugyan féltünk a film miatt, de még egy kis borzongásra vágytunk a temetőben.

George a temető hátsó részéig hajtott, majd leparkoltunk és percekig csak ültünk ott. Egy kicsit kényelmetlenül éreztük magunkat a hely miatt, de egyikőnk sem akarta kimutatni, hogy "igazán" fél. Körülbelül 10 vagy 15 percig ücsörögtünk ott, mikor mindketten észrevettük, hogy egy köd kezdett örvényleni az autónk körül.

Goerge rám nézett és megkérdezte, látom-e azt amit ő, és igennel válaszoltam. Azt mondta, - Szálljunk ki és nézzük meg, mi folyik itt!

- Semmiképp -, mondtam.
- Nyuszi vagy? - kérdezte.
Mikor már azon voltam, hogy megmutassam, milyen nyuszi is vagyok, megfogtam az autó kilincsét... majd a köd megállt az kocsi előtt és kezdett alakot ölteni. A ködszerű alak lassan egyre emberibb formát vett fel. Ekkor George és én újragondoltuk ezt a kis temetői kiruccanást.

Azt mondtam, - Indítsd be a kocsit, George... Indítsd el most!
- Próbálom - mondta, - de nem indul be.
Azt hittem, hogy csak próbál rámijeszteni, még ha láttam is a kulcsot a kezében, amit próbált elfordítani, de az autó nem adott ki semmiféle hangot.
Ekkor a ködös alak az autó elől sétálni vagy mondhatnám, lebegni kezdett a sofőr felöli oldal felé, és ekkor George megragadta és megszorította a kezem.
Tudom, hogy ez teljesen őrülten hangzik, de mindketten hallottuk... ez a ködszerű alak kaparni kezdte az ablakot, mintha azt akarná, hogy George lehúzza azt. Mindkettőnket megbénította a félelem, és kiabálni kezdtem, - Indítsd az autót! Indítsd be azt a k**v* autót! - George egyfajta transzban volt, és figyeltem, ahogy elengedi a kezem és a kilincs felé nyúlt. Ki akarta nyitni az ajtót.
- George, mit művelsz? Beengeded azt az izét a kocsiba! Ne nyisd ki az ajtót! - Rémülve néztem, ahogy a ködös alak egyre élesebb lett. Az arca egyre karakteresebb lett, és láttam a fénylő szemeit. Borzasztó pirosak voltak. A szája sarka egy gonosz kis mosolyra kerekedett, ahogy George lassan elfordította a kilincset, és kinyitotta az ajtót.
Ahogy az ajtó kinyílt és George szélesre nyitotta, egy fény ragyogott be a szélvédőn, elterelve a figyelmünket arról a dologról az ajtónál.
- Hé, mit csináltok itt? - kiabálta egy hang. Felismertük a temetőgondnokot. A zseblámpájával bevilágított a kocsiba. George felé néztem, de az a valami eltűnt.

A gondnok elmondta, hogy nem lenne szabad éjjel a temetőbe jönnünk, kemény bírságot kaphatunk. Azt mondta, mivel ezt nem tudtuk, nem fog feljelenteni, de ne jöjjünk vissza.

Boldogan, George és én egyetértettünk abban, hogy sosem jövünk vissza a temetőbe éjjel. George-nak első próbálkozásra sikerült beindítani a kocsit, majd elhagytuk a temetőt, még mindig remegve az élménytől.

Még mindig emlékszem, mennyire féltem azon az estén, és csak elképzelni tudom, mi történt volna, ha a gondnok nem jelenik meg akkor. Tehát legyen ez tanulság nektek is, kik a temetőben szeretnétek kalandozni egy sötét éjszakán. Sosem tudhatjátok, mit fogtok tapasztalni!"