"Ezen események ideje alatt végzős voltam, archeológiát tanultam. Mint régésznek, nyitottnak kell lennem azokkal a dolgokkal kapcsolatban, amik körülöttem zajlanak. Több tapasztalatom volt szellemekkel, de amit most megosztok veletek, sokkal jobban megrémisztett, mint bármi azelőtt.

1989-ben diplomáztam a Kansas-i Egyetemen, és mint végzőst, egy irodánál helyztek el, tehát kényelmesen tanulhattam és dolgozhattam is a kampuszon. Az egyetemnek van egy nagyon jó antropológiai múzeuma, így a régésztanulók helyet kaptak egy alagsori irodában.
Egy este elég sokáig dolgoztam az egyik megbízásomon. Fel volt kapcsolva a rádióm, és eszembe sem jutott, hogy én vagyok az egyetlen az épületben, habár majdnem két óra volt. Belemélyültem a munkámba, és tényleg nem is figyeltem semmire, mígnem meghallottam egy kis zaj ismétlődését az egyik, az irodámtól legtávolabbi helységből. Minden irodában fémből készült szekrények és polcok voltak, így nem láthattam oda, de a zaj egyre hangosabb lett. Megpróbáltam felhangosítani a rádiót, hogy elnyomjam a hangot, de az mindig egyre csak hangosabb lett. Majdnem úgy hangzott, mintha valami fel akarná kelteni a figyelmemet. Mikor végre rájöttem, hogy mi történik, lekapcsoltam a rádiót és figyelni kezdtem. Ekkor a hang megváltozott. "Kopogásból" átment "csapkodásba", ami a szekrények és polcok hátulját ütögette. Ez így önmagában is elég ijesztő volt, de mikor észrevettem, hogy a hang közeledett felém, azt hittem, megáll a szívem. Olyan volt, mintha valaki sétált volna felém, és minden második vagy harmadik lépésben rácsapott volna egyet a fémlapokra. A helyemen maradtam, míg "azok" befordultak a sarkon, és már csak három méterre voltak tőlem. Szükségtelen mondanom, menekülni akartam. Ahogy kirohantam az irodámból, a hang felé néztem, de természetesen senki sem volt ott. Amikor kiléptem, nem pazaroltam arra az időt, hogy becsukjam az ajtót, vagy Isten bocsá', leoltsam a lámpát. Csak felrohantam a lépcsőn, majd ki a múzeumból.
Ahogy gondoltam, a múzeumi személyzetisek nagyon dühösek voltak, amiért nyitva hagytam az ajtót, és még a lámpát is felkapcsolva hagytam. A többi tanuló, akikkel megosztottam a helyet, biztosan tudták, hogy csak én lehettem, de sosem mondták senkinek, mert ugyanazt tapasztalták ők is. Ez egyfajta teszt lehetett az újaknak az irodában. Miután az új gyerek is megtapasztalta, a legtöbb tanuló beszámolt a szellemekről.

Úgy tűnik, hogy a szellem, vagy akármi is az, itt ragadt, és hallja vagy megérzi, hogy időnként a múzeum változik. Olyan sok kísérteties dolog történt az egyetem ezen részén, ami egy könyvet is betöltene. Ez egy ijesztő hely, amit sok elveszett élet tölt tele."