Történet hierarchia
Ki engedte be a kisfiút?

"A húgommal édesanyánknak segítettünk főzni a vendégeinek, akik vacsorára voltak hivatalosak nálunk. Természetesen csak mi hárman voltunk a házban.
A vendégek 8 óra körül érkeztek meg. Kicsit késő volt már, fáradtak voltunk. Épp befejeztük az evést, amikor a húgom felkiáltott: - Hé! Gyere vissza!

Felnéztünk, és mindenki eléggé zavarban volt. A húgom a másik étkezőasztalhoz szaladt, majd bemászott alá. Gyereknevetést hallottunk. Nekem úgy tűnt, hogy a húgom megpróbál kirángatni valakit az asztal alól. Végül felállt, majd megkérte a vendégeinket, hogy rá tudnának-e szólni a gyerekükre, hogy fejezze be a rohangálást a házban. Meghökkentünk, amikor mondták, hogy nem jött velük egy gyerek sem. Azt hittük, hogy csak viccelnek, de kiült az arcukon a "félelem", akárcsak nekünk. A húgom esküdözött, hogy látott egy kisfiút rohangálni, de a vendégeink tagadták, hogy lenne velük egy kisfiú.

Mikor a vendégek távoztak, hittünk nekik, hiszen egyedül hagyták el a házat.

Aznap éjjel mindannyian édesanyánk szobájában aludtunk, halálra rémültünk. Még ma is ugyanabban a házban élünk, és több paranormális tevékenységet tapasztaltunk, de semmiségnek tartjuk."


Kategória: Intelligens kísértetek ·