"Az egész akkor kezdődött, amikor 1990-ben beköltöztünk a delaware-i házba. Akkor 11 voltam, szkeptikus, nem hittem semmiféle "természetfelettiben". Nem is történt igazán semmi 1993-ig, a középiskolában kezdett első évemben. Egy hideg decemberi éjszakán az anyukám későn jött haza a munkából. Éjfél körül rám kiabált, hogy azonnal keljek fel. Teljesen megzavarodtam, azt hittem, hogy másnap reggel van, és elkések az iskolából. Végül rájöttem hogy még csak éjfél van. Megragadta a kezem és lecipelt a pincébe, ahol égett a lámpa. A lámpaernyőn mindenhová vér loccsant. Azt hitte, hogy én csináltam, de ötletem sem volt, honnan kerülhetett oda. Pár szót szóltunk egymáshoz, majd felrohantam a lépcsőn és becsaptam a szobám ajtaját. Ezek után kezdtem úgy gondolni, valaki vagy valami van ott.

Az idő nyugalomban telt az év nyaráig, mikor is minden viharossá vált. Futó lépéseket hallottam az emeleti folyosón, mikor senki sem volt otthon rajtam kívül. Ajtók csapkodtak, dolgok tűntek el, majd jelentek meg szokatlan helyeken. Emlékszem, megtaláltam egy elveszett villát a hűtőhöz tapadva. Tárgyak repültek keresztül a szobán. Egy alkalommal 1994 nyarán, kések repkedtek a szobában. Majdnem meghaltam. A kések beleálltak a falba, és a konyha linóleum padlójába.

Hívő katolikusként feltételeztem, hogy ez a "jelenség" egy gonosz erő lehet. Kínozni akart engem, megtámadni, mikor senki sincs otthon. Mindig egy keresztet fogtam, mikor beléptem a házba. Azt hittem, meg fogok bolondulni. Páran az iskolából rájöttek, és úgy gondolták, teljesen megőrültem. 1995 egyik estéjén az anyukám furcsa hangokra ébredt, amik a szobámból jöttek. Rémisztő kiáltások, dulakodás, küzdés, zajok. Nagyon megijedt. Amikor másnap reggel felébredtem, a szobám teljesen fel volt dúlva. El kellett mondanom az anyámnak, mi történik. Először szkeptikus volt, de a kétkedése hamarosan alábbhagyott. Pár nappal később látott engem kijönni a szobámból, amint össze-vissza beszélek, mint egy elmebeteg. A hang, ami a számból jött, nem az enyém volt. Lementem a lépcsőn a konyhába, fogtam egy doboz Raidet és visszamentem a szobámba, mikor hirtelen ráeszméltem, mit is csinálok. Semmi sem maradt meg az előbb történtekből, az sem, hogy fura hangon beszéltem, semmi. Anyukám tudni akarta, mi a fene történik. Üres tekintetem volt, nem tudom miért. A hangulatom is teljesen megváltozott. Utálatos lettem, folytonosan paranoiás, mindenkire ráripakodtam. Nemsokára barátaim sem maradtak. Mind magamra hagytak, elküldtek a francba, és ilyesmik. Nem tudtam, mit tegyek. Katolikus főiskolát választottam, és beszélgetnem kellett erről egy pappal.

A lelkésszel két órán át beszéltünk erről, próbáltam segítséget szerezni. Nem hitte el egy szavamat sem. Szó szerint megőrültem, hangokat hallottam, nyögtem, morogtam, és a nevemet szólították egész éjszaka. Az eszemet ez a gonosz dolog irányította, és ezt a gonoszt nem láthattam. Próbáltam küzdeni ellene, de egyre erősebb és erősebb lett, míg végül feladtam. Fizikailag is megtörtem. Mindenütt viszkettem, néhol vérzett is. A szobám állandóan jéghideg volt, és rémületben éltem. Egy éjjel kimentem kiabálni az utcára, olyan rosszul voltam. Egyedül voltam a harcban, senki sem tudott segíteni nekem. Álmomban gyötört, elképzelhetetlen dolgokról álmodtam, halálról és pusztulásról. Egy éjjel az anyukámmal pontosan ugyanazt álmodtuk ugyanabban az időben. Hátborzongató volt. Akkor komolyan úgy éreztem, nem érem meg a diplomaosztómat. Akkor azt hittem, meghalok. Öngyilkosságot akartam elkövetni, de úgy gondolom, Istennek más tervei voltak velem. Rájöttem, hogy erősebben kell hinnem, az majd talán segít. Egyszer láttam is, egy fekete alakot vagy árnyékot átsuhanni a hálószoba falán. Nyár közepe volt, elviselhetetlen meleg, de a szoba jeges volt, és dideregtem a ruháim alatt. Ez volt az egyetlen alkalom, amikor láttam a Láthatatlan Lényt, vagy ahogy többször hívtam, A Gonoszt, aki az Árnyékban rejtőzik. Feljegyeztem a történteket. Majd könyv lett, őrülten elkezdtem gépelni 1996 nyarán. Végül teljesen elvesztettem az eszem. Nem volt magyarázatom, miért történik velem mindez. MIÉRT??? A események többsége éjjel történt, nem tudom miért. De a legtöbb abban a delaware-i házban, ahol ma is élünk.

Befejeztem a kéziratom, némileg lecsendesedtek a dolgok. De az ijedtség megmaradt. Most 18 éves vagyok, és közel vagyok ahhoz, hogy kiadjam a könyvemet. Van egy ügynököm, szóval jól állnak a dolgok. Most 2000 mérföldre élek Delaware-től az oklahomai egyetemen, meterológusnak tanulok (nem parapszichológusnak, ahogy sokan gondolják). Néha történnek dolgok itt Oklahomában is, de közel sem olyan intenzitással, mint azelőtt. Sokan meghallgatják a szellemtörténetem, de többen elmebajosnak gondolnak. De hé, egyszer kiadják a könyvem, tudom hogy egyszer legyőzöm ezt. Imádkozz, hogy semmi ilyesmi ne történjen veled..."